Drakula | Vlad Tepes

„Itt kezdődik egy fölöttébb kegyetlen, borzalmas történet a vad gonosztevőről, Drakula vajdáról, ahogyan ő az embereket karóba húzatta és megsüttette, s ahogyan fejjel lefelé lógatva megfőzette őket egy üstben. Krisztus születése után 1456-ban Drakula számos rettentő, borzalmas és kegyetlen dolgot művelt.” - olvashatjuk Mathias Hupfuff cikkének kezdetében, egy 1500-ban megjelent strassburgi lapban. Drakula kegyetlen tetteiről már a XV. Században írások jelentek meg, s rémtetteinek hírhedtsége mit sem kopott az évszázadok alatt. Bram Stokernek köszönhetően neve világszerte beépült a köztudatba, ám alakja a középkorban ismert kegyetlen vajdából rémséges vámpírrá lett. Azonban ki is volt az irodalmi gróf mögött megbúvó történelmi alak? Ennek feltárására vállalkozom a következőkben.

Drakula rendkívül ambivalens alakját képezi a történelemnek. Véres tettei mindenki számára ismertek, azonban a korabeli iratok tagadhatatlanul hősként is emlegetik. A leírások szerint már megjelenésével is tekintélyt parancsolt. Bár nem volt túlzottan magas széles vállal, izmos nyakkal bírt, melyet hosszú, göndör fekete haja takart. Hideg kék szeme, markáns álla, s vonásai karakteres külsőt kölcsönöztek számára. Ez a leírás meglehetősen hitelesen igazodik a róla készült portréhoz.
A kutatók körében vita tárgyát képezi az is, hogy II. avagy III. Vladot tekinthetjük-e a történelmi Drakulának. Ennek oka a középkori Európa zavaros névadási módja. Ezen időkben még mindenki számon tartotta, hogy melyik nemzetségbe tartozik, ezért csak keresztneveket használtak. Ha egy családban többször is előfordult ugyanaz a keresztnév, jelzőt ragasztottak elé, vagy nemesi családoknál sorszámmal látták el. Azonban esetünkben mindkét Vladnál találkozhatunk a latin eredetű Dracul jelzővel, melynek jelentése sárkányos, tehát II. Vlad esetében a Sárkányos Rendhez tartozást mutatja. Ugyanakkor a román drac szónak több szinonimája is van: sárkány, ördög, démon; valamint a sárkány, az ördög egyik szimbólumának is számított a középkorban. Így ördögi, kegyetlen tettei miatt „öröklődhetett” át III. Vladra. Ezek alapján tehát őt tekinthetjük a történelmi Drakulának.

Apja, Öreg Mircea halála után II. Vlad kerül Havasalföld trónjára. Apja révén szoros politikai kapcsolatok fűzik a magyar uralkodóhoz, Luxemburgi Zsigmondhoz. 1431-ben Zsigmond a Sárkányos Rend (Sociates Draconis) tagjává teszi, ezzel igyekezvén magához kötni, s törökellenes külpolitikájában felhasználni. Vlad rendkívül büszke rangjára, ezért címerébe is helyezi a sárkányt, s fölveszi a Dracul nevet. Nem sokkal később törökpártiak elűzik fejedelmi székéből, ahonnan a Zsigmond királytól kapott segesvári birtokára menekül. Itt születik meg második fia, a történelmi Drakula, aki apja után a Vlad nevet kapja. Szülőháza ma is áll, közvetlenül a vár főbejáratánál, a híres Óratorony mellett.
1436-ban II. Vlad visszaszerzi havasalföldi trónját a trónkövetelő Dănesti-ligával szemben. Egy évvel később a török sereg végigpusztítja a vajdaságot, s a szultán kényszeríti II. Vladot, hogy álljon át az oszmán oldalra. 1442-ben szultáni utasításra 2 fiával Vladdal és Raduval meg kell jelennie a portán, ahol fiait Egrigöz várába zárják. Meghatározó évek ezek az ifjú Drakula életében: elsajátítja a török harcmodort, példaként tekint a szultán szigorára, s csodálja hatalmát.
1448 őszén visszatér a törököktől, ráront Havasalföldre, elűzi apját, s III. Vlad néven elfoglalja annak helyét. Első uralma azonban rövid életű, Hunyadi rátámad, s visszahozza apját. Drakula apai nagybátyjához, II. Bogdan vajdához menekül, akinek védelme alatt él 1454-ig, amikor is egy belháborúban a vajda életét veszti. Drakula ezúttal Erdélyben keres menedéket, melyet Hunyadi megad neki.
1456. szeptember 6-án másodszor is bevonul Havasalföldre, ahol Hunyadi segítségével ismét megszerzi a hatalmat, melynek központjává Tĭrgovistét teszi, és az Arges folyó melletti kastélyba vonul vissza. Hűséget esküszik a magyar királynak és örök barátságot a barcasági szászoknak.
Uralkodásának első éveiben tudatosan törekszik az erős központi hatalom kiépítésére. Kegyetlenül leszámol a havasalföldi bojárokkal, karóba húzza őket, s vagyonukat emberei közt osztja szét. Ekkor kapja meg a Tepes, ’karóba húzó’ ragadványnevet. Tettének híre már ekkor futótűzként terjed Európában, eleinte szóban, majd írásban. A III. Frigyes köréhez tartozó német udvari költő, Michael Beheim; XV. századi bizánci, orosz és török krónikán mind a vajda korlátlan hatalmáról írnak. A század második felében a nagy német kereskedővárosokban 6-8 oldalas brosúrák jelennek meg. A lübecki kiadás egyetlen példányát az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik. A XV. század végéről 2 másolat, míg IV. István idejéből egyetlen másolat sem maradt ránk. Mindazonáltal a történeteknek ismertnek kellett lenniük, mert a XVII. századtól ugrásszerűen megnőtt a másolatok száma. A trĭgovistei lakosok büntetéséről szóló történetet pedig csak a román folklór őrizte meg.
1458-ban Mátyás kerül a magyar trónra. Drakula bizalmatlan a fiatal királlyal szemben, s török nyomásra ismét oszmán oldalra áll. Mátyás ennek hatására támogatni kezdi a vajda ellenfelét III. Dant, akit 1460 tavaszán Drakula megöl. A vajda viszonya azonban megromlóban van a törökkel, s Mátyás oldalára áll a III. Pius pápa által tervezett nagyszabású törökellenes harcban. Drakula rendkívül jó harcosnak bizonyul, a Bolognai Krónika is kiemeli a harcban nyújtott hősiességét. A törökök azonban megpróbálják eltüntetni a színről, és magukkal hozzák öccsét Radut, aki könnyen megnyeri a bosszúszomjas bojárokat, sőt bátyja katonáinak egy részét is, majd hűségesküt tesz Mátyásnak.
1462-ben Drakula Erdélybe menekül, első felesége ekkor öngyilkosságot követ el. Mátyás árulással vádolja, és foglyul ejti, majd 12 évig tartja udvarában. Janus Pannonius: Drakula havasalföldi vajda fogságba eséséről című epigrammájában azonban bemutatja, hogy nem szigorú értelemben vett fogságról van szó, Bonfini beszámolója egészen odáig elmegy, hogy Mátyás „tulajdon atyafiságából” adott feleséget a vajdának.
1475-ben tér vissza Erdélybe. Egy évvel később Báthory István segítségével harmadszor is Havasalföld urává válik, ám a törökbarát Basarab Laiotă elfogja Vladot és meggyilkolja.

A Drakuláról szóló történetek eleinte szóban, majd kézírásos formában terjedtek. Napjainkra ezen kéziratokból mindössze 4 maradt meg. A történetek később nyomtatásban is megjelentek, 1488 és 1560 között 13 alkalommal kerültek kiadásra, más-más nyomdákban, nyelvjárásban és fametszetekkel. A történetek alapját ugyanazon elemek képezik, ám másként szólnak az eltérő befogadó olvasóközönséghez, így a német krónikákban több a horror elem, az oroszban több a humor és erős a katolikusellenesség, a török az ellenség, míg a román a hős képét hangsúlyozza. Drakula a fennmaradt iratok szerint rendkívüli módon megkövetelte a tiszta erkölcsöt, a tisztességes viselkedést, az őszinteséget és a hűséget, valamint mélyen vallásos katolikusként tartják számon. Sok esetben épp ezen ideákhoz való erős ragaszkodása miatt kínzott meg vagy végzett ki embereket. Kedvenc gyilkolási módja a karóba húzás volt (Tepes, azaz ’karóba húzó’ jelzőjét is ez alapján kapta), de kedvelt egyéb kivégzési, kínzási módszereket is. Szadisztikus hajlamainak gyakorlásával a Mátyás udvarában töltött fogsága alatt sem hagyott fel: élő madarak tollát tépkedte ki, majd szabadon engedte őket, vagy kisebb állatokat tűzött hegyes nyársakra. A történetek azonban kegyetlenebb cselekedetekről is mesélnek. Lássunk hát néhányat ezek közül:
Nem sokkal hatalomra kerülése után felégetett egy Beckendorff nevű falut, lakosaival együtt, akik közül sokat láncra verve magával hurcolt Havasalföldre, s ott valamennyit karóba húzatta.
400 fiatal fiút, akit tanulni küldtek az országba bezáratott egy helységbe, s ott felgyújtotta őket.
Karóba húzatott barcasági kereskedőket, fuvarosokat.
Az ifjú Dannak sírt ásatott, keresztény szokás szerint elsiratta, majd a sírjánál lefejeztette.
Betört a Barcaságba, az egész termést felégette, a népet pedig Brassón kívülre vezette, majd virradatkor mindenkit karóba húzatott, ő pedig megreggelizett közöttük.
600 barcaság felől érkező kereskedőt kifosztott, majd karóba húzatta őket.
Elfogott egy cigány embert lopásért, amikor társai a szabadulásáért könyörögtek megfőzette azt, s a többiekkel etette meg.
Egy küldött megkérdezte a felnyársaltak közt sétáló vajdától, hogy mért mászkál a bűzben, mire az egy jó magas karóra szúratta, hogy többé ne érezze a szagot.
Köszörűköveken embereket köszörült.
Csecsemőket anyjuk mellén tűzetett karóba.
Gyermekeket megsüttetett, s az anyjukkal megetette őket, majd a nők mellét levágta, s a férjekkel etette meg azt, végül mindkettejüket karóba húzta.
Az ágyasa azt állította, hogy várandós, a bába pedig azt, hogy nem, mire felvágta a nő hasát, mondván látni akarja, hol van a magva.
Látott egy férfit rövid ingben dolgozni, megkérdezte nős-e. A férfi igenlő válaszára elővezette a feleségét és megkérdezte, mit dolgozik. Az asszony azt felelte: mos, süt, fon, mire Drakula karóba húzatta, mert nem készített rendes inget a férjének.
Idegen vendégek érkeztek Drakulához vendégségbe, akik a kalapjukat levették, ám az alatta lévő barettet nem. Kérdőre vonta őket, melyre azt a választ kapta, hogy náluk ez így szokás, még a császár előtt sem vennék le. Nyomban a fejükre szögeztette, hogy a szokást megerősítse.
Másik alkalommal két szerzetes érkezett hozzá. Egyenként megkérdezte tőlük mi a híre Európában. Az első szerzetes tudván bármit is mond karóba húzva végzi, elmondta az igazat kegyetlen, rettenetes hírnevéről. A másik szerzetes életét féltve azt hazudta csupa jót hallani felőle. Drakula, aki nem tűrte a hazugságot azonnal kivégeztette, az igazmondó szerzetest pedig elengedte.
Hogy a fennmaradt történetek mennyire hitelesek és milyen mértékben formálta át, nagyította fel a folklór vagy a történetírók sosem fog kiderülni, azonban a kutatók egyetértenek abban, hogy valóság alapúak.

Ha a Drakula-történetekről beszélünk meg kell említenünk Serban Papacostea, román kutató 1966-os tanulmányában megfogalmazott elméletét, miszerint a vajda rosszhírét Hunyadi Mátyás terjesztette („Hungarian plot”). Ezt azzal támasztja alá, hogy Miklós, modrussai püspök is magától Mátyástól hallotta a legszörnyűbb rémtetteket. Ez a tézis azonban nem elfogadható, hiszen a történetek már jóval a Mátyás udvarába kerülése előtti időkben elterjedtek, valamint a magyar uralkodó egyértelműen dicséri is Drakulát, nem pusztán negatív tetteit említi. A Papacostea forrásaként használt Beheim-krónika pedig nem tekinthető hiteles forrásnak, hiszen írója Hunyadi ellenes volt.

Drakula, mint vámpír a források szerint már nem sokkal halála után megjelent a román folklórban. Vélhetőleg vérszomjas tettei miatt hihették, hogy halála után vámpírként térhet vissza, s ezért a legenda szerint tetemét felkoncolták. Azonban amiben biztosak lehetünk, hogy Bram Stoker ír származású író 1897-ben megjelent regényének köszönhetően a Drakula szó elválaszthatatlanul összefonódott a vámpírizmussal.

Felhasznált irodalom:

Pivárcsi István 2003. Drakulagróf és társai- Nagy vámpírkönyv. Budapest. Palatinus
Sz. Farkas Jenő 1989. Drakula vajda históriája. Budapest. Akadémiai Kiadó