- avagy London kicsit másképpen -
Sült csirke hegyek. Hízókúra. 1 teljes hét. Fel kell készülni fizikailag. Semmi munka, semmi hajtás, egy hét láblógatás előtte vidéken.
Dolgok, amiket rövid, „földi pályafutásunk” során valahogy-valamikor, de meg szeretnénk tenni, helyek, ahová valahogy-valamikor, de el szeretnénk jutni.
Az olvasott látása, az érzés tapasztalása, tapasztalat elraktározása.
Halandó, emberi mivoltunkhoz fűződő kedves, kisebb-nagyobb „vágyacskák”.
Nomármost adott a dark-gothic szubkultúra. Eljött az idő.
Méltóképp kellene búcsúztatni az Óévet és köszönteni az Újat. „-Hová menjek?”
Úgy vélem létezik valamiféle konszenzus, Nagy-Britannia, illetve Németország kiemelkedően fontos szerepe terén eme „stílusban”. Az Úr 2006. Évében, Berlinben, Bauhaus koncerten, klubokban való dagonyázás után evidensnek tűnt London. Nagyra tartott barátom invitálására, az emberiség, de inkább önmagam boldogságáért úgy döntöttem: feláldozom magam:
Tehát irány „ködös Albion”! (ahol nincs is köd…)
Bemelegítésnek 3 óra buszozás vissza Budapestre. És aztán jajajj…
„Valahogy majd kibírom, sokkal olcsóbb: megyek busszal. Úgyis szép lesz a táj…” Ezzel vigasztaltam magam. Hely, az nem sok volt, még ülni sem. Hát még aludni…
Leggonoszabb szemmelverésem bevetésének köszönhetően hál’Isten mindvégig megóvtam a mellettem levő széket. 25 órából sikerült így 3-at aludnom. Szuper! Egyedül utaztam, így hát az interakció hiányának és az ingerszegénységnek köszönhetően egy párhuzamos utazásra indultam a fejemben levő kósza gondolatokkal, érzésekkel. Huhh! Tehát zombira vettem a figurát. Kb. 15 óra utazás után végre valaki hozzám szólt.
Természetesen a legöregebb, legszagosabb, mackónadrágos öregasszony. Bárcsak ne tette volna…Jól bírta szusszal, de a végén csak elhallgatott, és aztán valami iszonyatos horkolásba kezdett. Remek! Hátam mögött pocakos-horkolós nénike, előttem meg sárgahajú „tüc-tüc” zenét brutál hangerőn discmanező brit emberke…
Na végre! La Manche csatorna! Hajókázás! Szabadság! Élet!
A francia határon a brit határőrök azért megizzasztottak. 1 jótanács:
-Soha nem menjen senki régi, papír alapú személyi igazolvánnyal!!! Elsőre kiröhögtek, és gyakorlatilag elküldtek a …csába. Mondtam, hogy azé’ ne szórakozzá’ má’ apukám! Aztán a végén felhívták kedves barátom (15 perc győzködésem után!), akihez tartottam, hogy tényleg vár e valakit, kit, mikor, hol, miért. Stb. Nos, azért túljutottam nagynehezen ezen is…Jó lecke volt.
1 óra hajókázás. Meseszép volt. Megnyugtató. Ennyi idő alatt szószerint arcomra fagyott a mosoly. De tényleg. Iszonyú hideg, és nagy szél van a tengeren decemberben… Kisportolt vízisikló testalkatomnak köszönhetően 2 kézzel kellett kapaszkodnom a fedélzet korlátjába.
Hip-hopp, itt is van London. Welcome!
Nincs itt senki. Hol van az emberem? Telefonom lemerülve…2órát keresett, mivel 4 db iszonyú nagy, különálló egység az állomás. 10rugós hetijegy. Pontosabban mágneskártya. 1 hétig nem lehet bliccelni. Meg az elektromosan blokkolt ajtókkal úgysem tudnék mit kezdeni.
Hát ez nem Magyarország. Metrózás, szemben egy nagyon csinos, brutál jó combikás, miniszoknyás szépség…Hallelujah! Jó helyre keveredtem…
„Még beugrunk valahova!” –hangzott el barátom szájából. Welcome drink.
Nem gondoltam volna, mekkora hatással is lesz rám eme mondat. Irány a „Devonshire arms” népiesebb nevén: „Dev”. Nos, mint kiderült (utánaolvasva guglival) talán mondhatni a leghíresebb, legnevesebb gothic pub. A Londonba látogató zenekarok is nagy előszeretettel emlegetik, illetve szívesen látogatják. Itthon sajnos nem működik még ez a „sörözős-beszélgetős-megy a zene” dolog. Nem is tudom, mennyire lenne keletje…
A helyet nehéz szavakkal leírni. Azért mégis.
Falak, asztalok zombikkal, vámpírokkal, csontvázakkal, Lovecraft-i szörnyekkel, angyalokkal, démonokkal…vannak lefestve. Nagyon tud ütni nagy mennyiségben. Egy kicsivel magasabban álló helyen (ahol koncertek is szoktak lenni), a sarokban egy brutál „cyberzombie” szobor, valamiféle női démonnal(ördög?) festett tükör, illetve két, koponyákkal végigfutatott oszlopra erősített pókháló. Uhh…Mennyezet meg telirakva zenekar és filmplakátokkal.
Mint pl. Frankenstein, Dracula, Sisters of mercy, Bauhaus, Fields of the nephilim, Mission, Joy division. Tehát tradgoth-oldschool. Kb. 30-40 ember lehetett. A „motoros nagyöreg”-től, kezdve, az „UV koporsós hátizsákosig”, a „Cybergoth”-tól a…stb…A várható, és elsősorban Lipcsében, WGT-n látható nálunk finoman szólva kihívó-kirívó dolgok. Csak épp sokkal változatosabban. Így legalább nem volt annyira csimbummcirkusz hatása. Bődületes szárnagyságú, talpú Newrock bakancsok, hajfelnyírások, necccuccok, piercingek…
Állandóan megy a zene. Van két, csak ezért felelős selector! Elég komoly felszerélessel.
Semmi electro. Csak tradgoth zene. Tánci-tánci, az nincs, elvégre ez egy pub.
Ja és péntek-szombat (partytime) csak feketében lehet bemenni…Erről mindenki gondoljon, amit akar… Végülis ha az eredetiségre való törekvés szemszögéből nézzük, akkor nem hiszem, hogy ez olyan rossz dolog lenne…
Ja és egy kb. 190 cm magas iszonyatnagydarab csaj security van…
Huhh. Hát nagyjából ennyi. Szép, sexy lányok, fincsi, de drága sör (ez nagyjából mindenhol ugyanannyi,bárhova megyünk), tökéletes környezet, kiváló zene, fergeteges hangulat. Úgyhogy ámultam-bámultam-örültem. És 1-2 óra elteltével természetesen berúgtam…
30 órája talpon voltam. 10 perc Dev-től és megérkezünk. MTV székház mellett, Camden Town-ban, az egyforma házak országában. Grillcsirke. Tápolás. 14 óra alvás.
2. nap:
Irány a piac! Nem semmi. Óriási területen folyik a zsibvásár, minden mi szem-szájnak ingere. Kaja 3GBP (1200HUF). Mindenféle nemzetiségű. Azért tegyük hozzá, hogy a kínai ott azért nem ugyanaz…Azt a nyálkás taknyot kihagyják belőle. Kell a hús, hogy felszívja az alkoholt, úgyhogy igyekeztem tartalmasakat enni. Hihetetlen mennyiségű ember. 6-7 kifejezetten gothic shop. Horribilis árak. Ugyanannyi, mint Németországban, csak épp GBP-ben… 100-150 GBP-s bakancsok, 50-100 GBP-s ingek… Azt hiszem nem csak nekem megfizethetetlen. Érdekes, hogy úgymond „gothic” ruházat nem csak ezekben az üzletekben van. Londonban (elsősorban Camden Town-ban) a fiatalok kb. 70-80%-a jár úgymond ezen kategóriába sorolt cuccokban, és így természetesen nagyon sok helyen fellelhetőek ezek az „alkatrészek”. Jajj, meg a fekete karácsonyfa…Szóval mennyei manna, hallelujahhh, él még ez a dolog, elég rendesen…És egy híres shop: Cyberdog. Basszuskulacs…Anyám borogass!!!
Hibernáló kamrákhoz hasonló akármikben cyberemberszerűség „kirakatbábuk”, minden sejtelmes sötétben, ahol csak a ruhákon és polcokon található UV világít, iszonyattépőszene…
És a „szomszéd házát eladom egy polóért” árak…
Fotózni tilos. Nemcsak itt, hanem minden jóravaló, igényesebb helyen. Hát a design, az biza’ nem kis pénzben volt nekik, és nyilván ezt óvni kell…
És még 1-2 gondolat.
Mondhatni, összességében, hogy kaja-pia, ruha, minden durván árban 4szerese az itthoninak. A Mindenség pénze sem elég kint! (kedves barátom szponzorálása nélkül bizony hamar felkopott volna az állam).
Mindent másképp csinálnak. 110 volt, baloldalas közlekedés (na ehhez kellett 3 nap, hogy tudjam, merről jön a forgalom…), mérföld, pint, half-pint sör, 2 cent a „feles” tömény…
Tudnak élni! Nincs hajléktalan, nincs részeg ember, pedig tele az összes kocsma, kitűnő minőség mindenben. Egy egyszerű logika működik kint: sokat keresel, sokat költesz.
A „canal” ->csatorna vize kristálytiszta, hajókáznak benne. Hirtelen eszembe jut, hogy nálunk vajon hány db traktorkerék úszkálna…
Minden eladó. Sale, Special Offer, Half Price táblák mindenhol. Brutális vevőorientáltság.
És 3 nagy tévedés: 1. nincs hideg (poló zakó még hajnalban is), nem esik állandóan az eső,
És nem láttam 1 hét alatt ködöt! Na és akkor visszagondolatkanyar.
Szóval piac, koccolás egy régi magyar ismerőssel, belépő-vételezés szilveszterre (22 GBP!!!) és irány a Dev! Na végre! Már megszomjaztam a nagy járkálásban…
Utána a híres-neves Soho. Ott még egy Pub-ban egyetlen sörike.
Soho. Mit mondjak? Sok kocsma, mindenhol emberek százai begranulálva.
Szép, jó, igényes helyek vannak, de nem több.
3. nap:
Még szép hogy vittem egy „kis hazait”. Egri Bikavér barátommal, egész jól sikerült megalapozni a hangulatot. Némi fincsi karamellás sör, útközben meg egy Pubban öblítés.
Térdimenziós-koncentrációs készségem=0, mire odaértünk.
Hova is? A világ (de legalábbis Európa) legrégebb óta (1980!) üzemelő gothic klubjába, a Slimelight-ba. Szinte minden valamirevaló dark-gothic-neofolk-dark-electro…stb stílusú zenekar megfordult már itt. Több mint 10.000 tagsági kártyát vételeztek már ide…
3 szint. Alsó: old-school dark-goth, középső Brutál tüc-tüc, szinte már „rave” zene+ „dühöngős” electro, felső szinten a legnagyobb terem pedig vegyes.
Gondoltam magamban namárazér’ adjunk az érzésnek->irány majd az old-school részleg.
Hát „Ember tervez…”
Megérkeztünk. Jó sötét van. Tüc-tüc-puf-puf-csatt-csatt. Ez a nagyterem, a felső szint.
Ropjunk egyet! „A hét meg a nyócszázát!”
-Cause of death: suicide. –Szól a Suicide Commando. (Csattogós, élőben kevert verzió, mint minden más).Icon of coil, Nitzer Ebb, Wumpscut, Wolfsheim, Frozen Plasma, God Module…Abból a 10 percből komoly 4-5 óra lett. Hát ilyen is kell néha!
De azért ennyi asszem elég is volt. Nyomás kalandozni! Középső terem. Jajjj. Bankdenszhól effect. Csak éppenséggel másféle ruhában. Botrányos. Bármelyik diszkóban elmenne. Picsámkinvanszoknyás hónaljcirkálók, öcsémpolójafeszülrajtam vitamingombócok…Húztam a csíkot…
Basemenet. Old-School. Hát ez meg mi??? 45 percet üldögéltem és vártam. Hát hiába.
Valami katasztrófa volt. Összefüggéstelen, unalmas metálos-elektrós-diszkós, valahogy- mindegyik, de egyik se- kavalkád. Fogalmam sincs minek nevezhető, ami ott volt. Pedig szívesen koptattam volna kicsit a bakancs talpát, ha már egyszer ott vagyok…A lányokon való szemlegeltetésen kívül semmi érdekes, illetve figyelemreméltó nem történt.
Kalandos visszaút 3. floor-ra törpiekhez. Hol a WC? Ez az? Koedukált! (Én nem láttam külön nőit-de hát én…nos…az ilyen bulikban sok mást sem látok…)
Szóval 3 nem zárható budi, előtte álldogálnak. Oldalt piszoár. Szóval nem mintha, de mégis…Szóval nehéz úgy, ha kb. 20 csaj áll körbe 50cm-re, és árgus szemekkel figyelnek közben minden arra tévedőt…Na szóval még 1-2 óra tánci-tánci. Végefelé 1-1 kellemes meglepetés, mint pl. Ministry, Siouxie, Mission, Cure, Cult, DM…Osszam be azt a ¾-1 órát…Mindenestre Londonban toltam egy Cure-ra. Ennyi.
Előkerült azért 1-2 iszonyat kattant 50 év körüli Bauhaus sérós emberke, komoly volt.
Egyébként semmi extra. Pár Cyberpunk, mindenki feketében, ruhaköltemények, de tényleg semmi különös. Egyszerű snassz goth style. Sexy, kihívó lányok, báróinges fiúk, kalózkalap, és a nagy divat: a csíkos térdzokni. Uff. Off.
Itthon szerintem ilyen kiugró alkalmakkor, mi magyarok is rendesen odatesszük magunkat…
Megállnánk bárhol a helyünk.
Összeségében nem volt rossz, csak visszaugrottam volna kicsit az időben a gyökerekhez, és sajnos ez elmaradt. Az electro vonal miért ne ott menne e legjobban, ahonnan a legtöbb dolog, változás, fejlődés, ez-az elindul? Nincs is ezzel baj, csak hiányzott valami, de nagyon…
És 1 órával később volt éjfél…Hi-hi.
Irány az egyenes! 12 óra alvás. Tápolás. Alvás. Ez volt jan. 1.
Január 2.:
Lássak már valamit a városból! Maraton. Kb. 30 km gyaloglás.
Végig a már 28 nappal később című film helyszínein. Wow!
És persze Freddy Mercury szobros színház, Chinatown (a kínaiak kapukkal elkerített kis világa), Picadilly Circus, Oxford street, Trafalgar square, British Museum, Big Ben (ami lassan elkopik a fényképezéstől), London Eye, mellete a Dali szobrok, National Gallery, St. Paul’s Cathedral, Tower, St. Catherine’s Dock, St. Olaves church, Canary wharf, Lloyd’s Bank és a The Erotic Gherkin, az uborkának beállított óriás fallosz. Etc.
Kávézás a Tower lábánál,(ahol korcsolyapályát építettek…nem morbid???…) és ami belefér. Annyit azért megjegyeznék, hogy a Sándorfalvi művelődési központ nagyobb durranás, mint a Buckingham Palace, és hogy a Temze egy nagyon szép, de kicsi pocsolya.
Január 3.:
Levezetés. Hill Garden. Csodálatos, gyönyörű, anno szanatóriumként szolgáló komplexum. Állatok (fűtött házikó-fotel…-jól megy nekik), szép bokorköltemények, patak, és Lovecraft-i hangulatot idéző csodálatos függőkert. Borongós égbolt, süvítő szél, távolba vesző hang. Elmúlás. Hihetetlen volt.
Este mi más?: Dev búcsúztató. Jónéhány sör. Fáj a szívem. Mégegyszer jól lefényképezek mindent lelki szemeimmel. Vége. Ennyi. Függöny. Kintről még egy utolsó pillantás, egyik eléggé illuminált állapotú, viszont hihetetlen testi adottságokkal bíró leányzó kebleire.
Ez egy szép befejezés. Mivel plusz 1 a ráadás, ezért letoltunk útközben még egy sört Lock 17-ben.
Utolsó reggelen egy rövid séta a Primrose Hill-en, de a távozás gondolata, már elnyom bennem minden mást. Megyek haza!
Futva, de elérem a repülőt, hip-hop->újra itthon. Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Éjszakai buszokkal 2óra hazáig. Benézem a járatot. Gyaloglás. Széthullok. Fáj mindenem.
Valami üresség fog el. Fura. Valami megváltozott. Megvolt a legpatinásabb pub, és klub is.
De azért valahol mélyen örülök, hogy itthon vagyok. Az itteni éjszakáknak, életnek is megvan egyfajta utánozhatatlan és megfoghatatlan varázsa. Ha nem is csillog-villog annyira, de legalább oly csodálatos pislákoló fényt ad nekünk olykor a sötétségben.
…És finomabb a sült csirkecomb…
Mit csináljak? Hajnal 1:40. Sütök kolbászt. Függöny.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
