THE JESUS AND MARY CHAIN KONCERT BÉCSBEN
DAMAGE AND JOY TOUR
OTTAKRINGER BRAUERER 2017. október 14.
És csak eljött a több mint huszonöt éve várt pillanat! Nagy-Britanniáig vagy az USÁ-ig sem kellett menni: a The Jesus and Mary Chain végre a szomszédban, Bécsben adott koncertet. Ha már határunkat sohasem lépték át, a sógorokhoz ellátogattak. Egy osztrák rajongó ugyanezzel az örömködéssel fogadta őket, amikor felsétáltak a színpadra, hiszen Ausztriában sem játszottak 1987 óta. A zsúfolásig telt teremben – abszolút sold out volt, a koncert előtt sokan már hiába próbáltak meg jegyet szerezni – több magyart is lehetett látni, és nem csak a 40-es korosztályból…
Tudjuk, hogy a JAMC-nek nem nagyon van igénye arra, hogy a rajongókkal kommunikáljon, és legalább Guardian- / der Standard-szinten írnak vagy nyilatkoznak róluk, továbbá, ahogy képviselőjük most is hangsúlyozta: semmi köze a gótokhoz. Az csak „érthetetlen véletlen”, hogy miért jelent meg annyi feketébe öltözött rajongó a koncerten és miért a JAMC-nótákat SoM-ként stilizálni próbáló Cold Cave volt az előzenekara az európai turnén a „rock’n’roll” együttesnek, amely a szünetben felvezetésként T-Rex–számokat tett be. Nyilvánvaló, hogy a Gothic.hu-n való beszámolóra sincs szükségük, én mégis itt osztanám meg élményeimet.
Előre leszögezem, hogy az élmény mindent megért és nem érdekelnek sem az örök fanyalgók, sem a zenekritikusok. Nem érdekel, hogy Reidék kihagytak vagy 10 évet együtt és még 10-et lemez nélkül, 55 év fölött járnak és jó pénzekért hakniznak. A sörgyár termeit betöltő hangorgia messze lepipálta a zenekar ’80-as évek lemezein hallható zajongást vagy a kortárs bandák túlkevert vagy overloaded koncertjeit. Még akkor is, ha az ízlésemnek sok volt a balladai kitérő mind az új, mind a régi albumokról (April Skies, Just Like Honey, Darklands, Always Sad). A közönség ezeket is nagy lelkesedéssel, tapsviharral és füttyökkel fogadta, akárcsak a nyitásnak, kulminációnak és zárásnak szánt legújabb és legrégibb táncos slágereket, mint az Amputation, All Things Pass, In A Hole, I Hate Rock 'n' Roll. Volt több töltelékszám is – nyilván az FB-s közvélemény-kutatás eredményeképpen –, de érdemes volt az időt kihasználniuk (hol vannak már a mindössze 15-20 perces tombolások…), mert a nézők nagyon jól fogadták az alábbi számokat is: Head On, Black and Blues, Between Planets, Cherry Came Too, Some Candy Talking, Halfway to Crazy, Cracking Up. Pszichedelikus sokkhatásként élhették meg a Mood Rider vagy War on Peace dalokat. Agyamat, érzékeimet és érzéseimet – ahogy mindenki másét is – azonban azok a számok robbantották szét, amelyektől el is várható volt: Far Gone and Out, Snakedriver, Teenage Lust, Reverence, Sidewalking.
Az egetverő hangorkán odáig fajult, hogy többen – erősen illuminált állapotban (ne feledjük, a zenéhez plusz volt a sörgyári vendéglátás…) – durván pogózni kezdtek. Az osztrák közönség ezt viszonylag hűvösen fogadta, bár a fülledt, izzasztó teremben, ahol egy tűt sem lehetett leejteni és a ventilláció ellenére a zenekarról is folyt a víz, talán határozottabban hangot adhatott volna nemtetszésének. Akárcsak abban az esetben, amikor az egyik részeg fan „Fuck you!”-zni kezdett. A kizárólag vizet (!) fogyasztó Jim híres szarkazmusával zseniálisan reagált, a fogalom sem értelmezhető irányában. Erre a visszaszólására azonban nem érkezett – szerintem jogos és megfelelő – válaszreakció a rajongótáborból, mint ahogy arra sem, amikor a problémás mikrofonállványt kihajította a színpadról. Pedig ha a mikrofon/állványok mesélni tudnának, egy egész könyvet kitenne „Me and Jim”-történetük…
Néhány alig észrevehető megingás és csere ellenére a gitárok tökéletesen szóltak, William zsenijét „kisujjából” hozta és Jim hangja is erőteljesen, tisztán és pompásan vitte a prímet. A két visszatérés is tökéletes zárást jelentett.
Vajon valaha kiérdemeljük azt, hogy Magyarországon hallgathatjuk meg őket élőben???
Szerző: Mordor
