Eye of the Hunter Úgy gondolom, rajtam kívül még számtalan ember él a Planétán, aki mindig nagy áhítattal teszi be hanghordozójába a Dead Can Dance felvételeit. Sok minden veszhet el a Nagy Süllyesztőben, de vannak örökérvényű alkotások; ilyen a zenében a Dead Can Dance vagy Lisa Gerrard szolóalbumai is.
Nagy várakozással tekintettem hát Brendan Perry munkája elé, hiszen egyéb közreműködései (Elijah's Mantle) nem keltettek bennem csalódást. Bár rossz nyelvek már kongatták a vészharangot: blues-albumról és kiégett Perry-ről beszéltek - kíváncsiságomat csak még jobban felkeltették. ám hallgatva az "Eye of the Hunter"-t a legjobb indulattal sem találtam meg azt, amire vágytam; az anyag erősen középszerűnek találtatott. Itt-ott idéz az anyazenekar motívumaiból, de felszínes és unalmas munka, rejtett titkok és mélység nélkül. Bár a nemzetközi szaksajtó hangosan üdvözli Brendan visszatérését, a fényképekről nem egy sikeres, hanem egy megtört és megviselt Perry tekint ránk. Talán neki is egy olyan társra és inspirálóra lett volna szüksége, mint amilyet Lisa Pieter Bourke személyében talált. Mindenki érdekében kívánom, hogy megtalálja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
