A sorok írójának meggyőződése, ha úgy tetszik fixa ideája, hogy az a muzikalitás, amit a francia Frustration képvisel a nemzetközi poszt szintipunk, dark-wave stb palettán, meghatározó erővel bír, követendő entitás. Ezért óriási izgalommal várja október 18-át, amikor megjelenik a friss anyag, a So Cold Streams. Ennek kapcsán olvasható a Frustration bandcamp oldalán az alábbi személyes beharangozó Lelo Jimmy Batista író és zsurnaliszta tollából.
"Az 1990-es évek során, bárhol is éltél Franciaországban, volt egy maroknyi zenekar, amelyeket évente öt vagy tízszer láthattál - néha szinte véletlenül. Zenekarok, akik ennyit játszottak, évente egész idő alatt és mindenütt, hogy háromhavonta lehetett beléjük botlani. Az ország legtávolabbi és vidéki térségeiben tucatnyi gyereket inspiráltak arra, hogy indítsák el saját bandájukat vagy fanzinjükett, hogy valami mást keressenek. Ez nem csak a zene volt. Ötlet és szellem volt. Valami, ami arra késztetett, hogy más nézőpontból nézz a világra.
Most a szabályok megváltoztak. A zenének már nincs ugyanaz a jelentősége, a zenekarok, amelyekkel évente ötször vagy tízszer találkozunk - néha szinte véletlenül - már nem megfelelőek, és az ország legtávolabbi és vidéki térségeiből érkező gyerekeknek jobb dolga is akad, mint zenekarok alakítása vagy fanzinok indítása. De a szellem és az ötlet még mindig megmaradt. És az elmúlt 10 évben Franciaországban senki sem tette ezt jobban, mint a Frustration.
Mint azt a bizonyos maroknyi bandát, a Frustrationt is láttuk az 5-ször 10-szer vagy 100-szor - néha véletlenül. És mivel már nem vagyunk mi sem ugyanazok - tájékozottabbak, elfoglaltak, kevésbé érzékenyek lettünk -, egyszerre csak azt mondjuk, hogy túlvagyunk már rajtuk, hogy már határozottan öregszenek.
De mi minden új műsorral, minden új lemezzel, visszatérünk, feltöltekezve. Mivel a tűz még mindig ég, mert a szenvedély még mindig érintetlen bennünk. Mivel az ország legkülső és vidéki térségeiben valahol, néhány gyereknek továbbra is más szemszögből kell néznie a világot.
Ennek ellenére senki sem olyan lemezt vár, mint a So Cold Streams.
A Frustration könnyen futhatna biztonsági köröket, kiadva egy olyan anyagot, amely alapvetően megegyezik az előzővel; intenzív, koptató, őszinte, de kockázat nélkülit. Folytathatná panaszok nélkül a koncertdátumok kitöltését. De az "Insane" (a megjelenő album első dala - a szerk.), egy olyan fura elektro-punk szörnyeteg az első taktustól kezdve, amely egy 1988-as EBM EP-n sem lett volna helyén, és akkor rájössz, hogy a dolgok nem a tervek szerint mennek. A kényelmes rutin felállítása helyett a Frustration úgy alkotta meg ötödik albumát, mintha az lenne az első, mint egy csapat srác, akik 6 hónapig együtt játszanak, akiknek nincs vesztenivalója és megfontolt vad szándéka harapni.
Természetesen a post-punk fíling még mindig ott van (harci dobok, elasztikus basszusgitárok, hit-and-run gitárok), de a So Cold Streams tele van vadonatúj energiával, durva dalszövegekkel és hetyke merészséggel. Tedd fel a "Brume"-t, ami egy ipari rémálom francia nyelvű dalszöveggel. Vagy az intim "Lil 'White Sister" is meglepően hangzik, olyan mint a Smiths vagy az Echo & The Bunnymen. Vagy ott az őrült "Slave Markets", amelyen a zenekar meghívta Jason Williamsont, a Sleaford Mods fejét - egy olyan együttest, amely központi szerepet játszott a Frustration újratalált ifjúságában. "A Sleaford Mods egy olyan együttes, amely zeneileg és emberi szempontból valódi lendületet adott nekünk" - magyarázza Fabrice Gilbert (ének). A valódi szabadságérzet lehetővé tette számomra, hogy mindent elmondjak, amit a dalszövegeimben el akartam mondani, rendkívül intim témákról, valamint sokkal általánosabb dolgokról beszéltem, legyen szó akár politikai, akár társadalmi. Tehát a So Cold Streams paradox módon talán a mi a leginkább csalódott, energikus és szabad lemezünk."
Ezt a megfigyelést tökéletesen alátámasztja a lemezborító, amelyet a francia művész, Baldo korábbi festményeihez hasonlóan festett, és amely egy búzamezőn át vezető utat mutató gépet ábrázol. Egy több mint 15 évvel ezelőtt készült festmény, amelyet eredetileg a Frustration első albumának, a Full Of Sorrow borítójának szánták. A reneszánsz érdekében nem lehetett volna jobb és emblematikusabb választás. Különösen azért, mert az egész album analógiája a fesményen megtalálható: van tér, erő, fény, düh és undor is. Mindent elpusztítani akaró. Tiszta lap. Hogy valami más jöjjön. Egy kicsit több, mint a zene. Szellem, ötlet. Valami, ami más perspektíva alapján nézi a világot."
