Hajmáskér nevét hallva két dolog juthat az eszünkbe.
Itt épült fel az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb katonai bázisa, és 1990-ben innen indult haza az első háromszáz szovjet katona…
A Monarchia hadvezetése a tüzérség egyre növekvő szerepe miatt a kiképzéshez és a harcszerű tüzérségi lőgyakorlatokhoz keresett alkalmas terepet, és 1901-ben 1,8 millió koronáért vette meg a Veszprémtől 13 kilométerre keletre lévő Hajmáskérhez tartozó területeket, összesen mintegy 8800 kataszteri holdat, azaz 50 négyzetkilométert.
Hatalmas építkezés kezdődött. Nemcsak az egyes lőiskolák, parancsnokságok és tüzérségek tisztjei és legénysége laktak a bázis területén, nemcsak a haditechnikai és javítóeszközöknek és a lőszereknek kellett helyet biztosítani, hanem a műhelyeknek és a hivatalos helyiségeknek is. Templom, iskola, kórház, dísztermek, éttermek, kaszinó, lovarda, istállók, gazdasági udvarok, élelmiszerraktárak, markotányos épület, 9 holdas park, mélyfúrású kutak, gépház gőz- és dinamógépekkel, 21 ezer négyzetméter alapterületű sorakozótér, szennyvíztisztító-telep: a kor csúcstechnológiája és infrastruktúrája épült ki néhány év alatt.
Néhány évvel azután, hogy Ferenc József felavatta, 1913 utolsó napján vonult be a Császársági és Királyi Tüzérségi Lövőiskolába az első állandó katonai alakulat. Az első világháborúban a frontra történő kijutás előtti felkészítés helyszíne volt, és itt épült meg a világháború legnagyobb magyarországi fogolytábora. A Tanácsköztársaság bukása és rövid román megszállás után internálótábor jött létre ugyanitt. (Később a megszálló szovjet csapatok is hadifogolytábornak használták a hadifoglyok elszállításáig.) Kulcsszerepét a Horthy-korszakban, a rövid német és a szovjet érában is megőrizte mint lőiskola, tüzértábor és gyakorlóbázis, ami kiegészült harci eszközök, harckocsik titkos összeszerelésével és új fejlesztésű fegyverek kipróbálásával.
A II. világháború után az oroszok a lovardából színháztermet, a templomból mozit alakítottak ki. Kivonulásuk után szinte tökéletesen üzemkész maradt minden, ám az elmúlt évek nemtörődömsége, a fosztogatók, a fém- és faanyaggyűjtők majdhogy kivégezték az épületegyüttest. Egyes épületeket ledózeroltak, a megmaradt, jelenleg önkormányzati tulajdonban lévők sorsa a jövő titka.
Szöveg forrás: Magyar Demokrata
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
