A 30. Wave-Gotik-Treffen... Ha az ember fia már a 10. és 20. eseményen is részt vett, és fiatalságától a deresedő homlokig pünkösdkor a szász fővárosban teltek napjai, akkor késztetést érez Lipcse felé venni újra és újra az irányt. Mintha dacolni akarna az idővel, kamaszkort lopni a visszafordíthatatlanba, harcolni azzal a megfoghatatlan valamivel, ami ott bent a tűz ellen játszik.
Már jó ideje vonattal járunk ki, sokkal egyszerűbb és kényelmesebb megoldásnak tűnt, mint kocsiban zötykölödni keresztül az Alpokon vagy éppen a nem túl jónak mondható cseh hegyi utakon. Ezúttal azonban kiszúrt velünk a sors; jókora késést felhalmozva érkezett be nemzetközi vonatunk Drezdába, ahonnan a csatlakozás is rádolgozott még másfél óra hátrányt: első ízben sötétben, 11 órakor érkeztünk az AGRA kempingbe, egy már bejáratott területen találva árnyékos helyet sátrainknak. Rögtön le is tudom akkor az idei nagy negatívumot, reggel élénk gyereksikoltozásra ébredni nem "begyere", mindezt 4 napon keresztül egyenesen szívás. (ezért volt hát olyan kései órában még üres a placc) 14 év alatti gyereket több okból sem sem engednék a fesztiválra, de ez hosszas vitákra okot adó kijelentés, nem fejtegetném tovább.
Évről-évre már csütörtökön elindul a nagy cirkusz, most is tematikusan választható koncert vagy partirepertoárból választhattunk. Minden ízben mi az EBM warm-up-ra szavazunk. Ezúttal a város egy távoli pontjára, a Felsenkellerbe igyekeztünk, és szinte pontosan az Invincible Spirit koncert kezdésére érkeztünk meg. Az 1986-ban az Észak-Rajna-Vesztfáliában található Arnsbergben alapított ipari-EBM banda igazi nagyágyú, szokatlan volt, hogy ekkora névvel üt a "testzene-bemelegítő", de elképzelhető, hogy a 30. születésnapra így kedveskedtek a szervezők (2016-ban egyébként léptek már fel). Természetesen teltház fogadott a belépéskor, s ha a koncert nem is nyújtott átütő erejű élményt, a második felében az olyan slágerekkel, mint az Under Control, Hate You és a megasláger Push! örömmel töltött el, élőben sosem hallottam a dalokat. Mintegy bő órás előadásban a közönség visszahívására az Anyway zárta a koncertet.
Frank Olivér már remekül megírta a közelmúltban, hogy milyen klassz átörökítő munka figyelhető meg új bandáknál az EBM hagyományaira alapozva. Nos, ez jutott eszembe a Wulfband játékát nézve. Nemcsak a tűz égett a duóban, de humor és erő hiányában sem voltak. A svéd duó azért annyira nem fiatal (csak fiatalos) 2015-ben jelent meg első anyaguk, a 3, 2, 1, Nein, vagy a Panik nem is hiányozhatott a maszkok alól. Hat-hét szerzemény után erőteljes szirénahangok adták az ütemek mellé az aláfestést - simán lehetett volna szerzemény része is, de sajnos nem ez történt. Tűzriadó miatt a koncert félbeszakadt, még alkalmunk lehetett a frontember pucsított csupasz fenekére pillantást vetnünk, majd kitereltek mindannyiunkat a szabadba. Mentő, rendőr és tűzoltóautók fényei zárták a Felsenkelleres esténket. Ha nem is indult túl szerencsésen lipcsei fesztiválunk, még sok minden tudott javítani a felemás nekirugaszkodáson.
A sátorverés és rohanás, valamint a fotóspassz híjján ezen az estén fotókat nem készítettünk, csak mobiltelefonnal.
