Kraftwerk - 3D Concert

Helyszín: 
Budapest - Budapest Aréna(Hungária körút Kerepesi út sarok)
Időpont: 
2018. február 21., 20:00
Fellépők: 
Kraftwerk

Please scroll down for English!

A világszerte óriási sikereket elért 3D koncertsorozatot 2018. február 21-én Budapestre is elhozza az elektronikus zene úttörő formációja, a Kraftwerk! Az ikonikus zenekar produkciói a zene és performanszművészet összevonásából, egy valódi „Gesamtkunstwerk”, azaz összművészeti projektből születnek meg.

A multimédia projektet Ralf Hütter és Florian Schneider hívta életre 1970-ben. A páros létrehozta Kling Kland Studio névre hallgató saját elektronikai stúdióját Németországban, Düsseldorfban, ahol végül a Kraftwerk összes albumát rögzítették.

A 70-es évek közepére a Kraftwerk nemzetközi ismertségre tett szert innovatív elektronikus hangzásának, valamint robotikával és egyedülálló technikai újításokkal való kísérletezésének köszönhetően. Előremutató zenei filozófiájukkal megteremtették a digitális 21.század hangzásvilágát.

Kompozíciójuk, amelyhez innovatív technológiát, szintetikus hangokat és számítógéppel előállított ritmusokat használtak, fontos hatást gyakorolt a zenei műfajok széles skálájára: az electrótól a hip-hopig, a technotól a szinti-popig. A Kraftwerk csapata– azaz Ralf Hütter, Henning Schmitz, Fritz Hilpert és Falk Grieffenhagen – élő performanszai során hűen illusztrálja hitét az ember és a gép egyedülálló kapcsolatában.

Az utóbbi években a felállás a kezdeti fázisokra tekint vissza: ez a 2012-es, New York-i Museum of Modern Artban megjelent tárlatukkal kezdődött, most pedig a ’60-as évek Düsseldorfjának művészeti világában elfoglalt helyükre reflektálnak. A MoMaban megtartott 3D-s koncertet további előadások követték, többek között a londoni Tate Modern Turbine Hallban, a tokiói Akasaka Blitzben, a Sydney-i Opera Houseban, a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hallban, a párizsi Fondation Louis Vuittonban, a berlini Neue National Galerie.ben és a Bilbao-i Guggenheim Museumban.

2014-ben Ralf Hütter és legutóbbi alkotótársai elnyerték a Grammy Lifetime Achievement díjat.

► Helyszín: BudapestArena (1143 Budapest, Stefánia Út 2.)
► Jegyárak: 9990 - 16990 Ft (a koncert teljes egészében ültetett)
► Jegyelővétel:
Online: http://bit.ly/2wBwIwW
Személyesen: http://bit.ly/2o6JYVY

ENG

After their worldwide hugely successful 3-D concert tours, the Electro pioneers Kraftwerk announce Budapest tour date for 21 February 2018! Bringing together music and performance art, Kraftwerk 3-D concerts are a true "Gesamtkunstwerk – a total work of art.”

The multi-media project Kraftwerk was started in 1970 by Ralf Hütter and Florian Schneider. They set up their electronic Kling Klang Studio in Düsseldorf, Germany, where they conceived and produced all Kraftwerk albums.

By the mid 1970’s Kraftwerk had achieved international recognition for their revolutionary electronic ‚sound scapes’ and their musical experimentation with robotics and other technical innovations. With their visions of the future, Kraftwerk created the soundtrack for the digital age of the 21st century.

Their compositions, using innovative techniques, synthetic voices and computerised rhythms, have had a major international influence across an entire range of music genres: from Electro to Hip Hop, from Techno to SynthPop.

In their live performances, Kraftwerk – Ralf Hütter, Henning Schmitz, Fritz Hilpert, Falk Grieffenhagen – illustrate their belief in the respective contributions of both man and machine.
Starting with the retrospective of their Catalogue at the Museum of Modern Art in New York in 2012, in recent years Kraftwerk have returned full circle back to their origins within the Düsseldorf art scene of the late Sixties.

The 3-D concert series at MoMA was followed by further presentations at Tate Modern Turbine Hall (London), Akasaka Blitz (Tokyo) Opera House (Sydney), Walt Disney Concert Hall (Los Angeles), Fondation Louis Vuitton (Paris) and Neue National Galerie (Berlin).

In 2014 Ralf Hütter and his former partner were honoured with the Grammy Lifetime Achievement Award.

► Venue: BudapestArena (1143 Budapest, Stefánia str 2.)
► Ticket prices: 9990 - 16990 HUF (Only seats are available.)
► Ticket presale:
Online: http://bit.ly/2wBwIwW
Ticket offices: http://bit.ly/2o6JYVY